Igaz, hogy az előző cikk ma jelent meg, de gyakorlatilag még a tavalyiak közé tartozik - ez a bejegyzés az igazi első poszt 2014-ben. Az idén úgy döntöttem, hogy inkább itthon maradok (így a szüleim el tudnak menni partizni), és szépen, csendesen elbúcsúztatom a tavalyi évet, mert katasztrofálisan, kétségbeejtően szörnyű volt, és tiszta fejjel, józanul és békésen köszöntöm 2014-et. Nem tudom egyébként, hogy mi ütött belém, sosem csináltam nagy dolgot a szilveszterekből, de ezt az ideit valahogy, valamiért fontosnak éreztem. Nem tudom, mi az oka annak, hogy ekkora szerepet és képességet tulajdonítok egyetlen, különben teljesen átlagos éjszakának, mintha egy éjjel alatt minden megváltozna, és 2014 első hajnala elmosna minden rosszat a föld színéről... Mindenesetre boldogabb új évet nektek is!

Nem volt lelkierőm újévi fogadalmakat írni - végül sosem tudom betartani őket, és még nagyobb hibának érzem magam, mint általában. Nem, semmi szükségem újévi fogadalmakra, mert mindaz, amit el akarok érni, állandóan nagyon élesen ott lebeg a szemem előtt. Tudom, hogy min kell változtatnom, tudom, hogy mivé akarok válni, és tudom, hogy most kell megtennem a lépéseket ennek irányában, mert húsz éves vagyok, de még mindig csak egy kislány. És ezzel nincs semmi baj - ha egészséges mennyiségben van jelen az életemben a kislány-énem, de ez sajnos nem így van.

Tulajdonképpen egyetlen mondatban össze tudom foglalni azt, amit 2014-ben szeretnék elérni: hogy végre azzá a nővé váljak, akire felnézek, akit tisztelek - to become the woman I want to be. Hogy ez a nő milyen? Pontosan nem tudom. Tudom, hogy nőies, hogy szép a tartása, hogy vörösre festi az ajkát, vörösbort iszik, egyszerre elegáns és bohém, hogy otthonosan mozog a művészetben, hogy van véleménye, hogy tudja, hogy mit akar, hogy képes és hajlamos szenvedni, de a fájdalmat a lehető legjobban megéli, hogy életművész, hogy ösztönösen, spontán módon cselekszik, hogy a lehető legkevésbé előítéletes, hogy alkot, és az alkotásban kiteljesedik, hogy örül az apró dolgoknak és meglátja a mindennapi csodákat, hogy a gardróbja nagy részét fekete ruhák alkotják, hogy szépen jár magassarkúban, de másnap Martens bakancsot húz, hogy nem fél az egyedülléttől, hogy otthon nem hord melltartót, hogy nem szégyelli a testét, hogy segítőkész, hogy egyedi, hogy van kisugárzása.

Igen, egyszerűen azt is mondhatnám: szeretnék nővé válni. Szeretném megélni a nőiségemet, teljes formájában és valójában, egy egzisztencialista szinten, egy művészi szinten, egy emberi szinten. Ehhez az egyetlen dologhoz persze rengeteg minden más is társul. Egyszerű kimondanom, hogy ilyen és ilyen akarok lenni, de minden vonáshoz hosszú út vezet. Mégis - hiszek magamban, és ezzel máris közelebb kerültem a célomhoz.