GEKM: stop trying to be someone you're not
gondolatok egy kávé mellett: ne akarj más lenni, mint aki vagy

Nézelődtem az interneten, és belefutottam a Neon.hu-ba. Ismerjük az oldalt, nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom, és mindenkinek megvan róla a maga véleménye. Az én véleményemről csak annyit mondanék, hogy - hadd fogalmazzak a lehető legkedvesebben - a szívem csücske az az oldal! (Nem.) Úgy vagyok azzal is, mint oravecznórikával, hogy ha nagyon unatkozom és szeretnék rettenetesen felidegesedni más emberek hülyeségén (mert az egészséges), akkor meglátogatom. Szóval ez történt ma is, és szembejött velem egy tipikus önismereti cikk. Ezeket is ismerjük szerintem, ha máshonnan nem, akkor egy 14 évesen olvasott BravoGirl! egyik hasábjáról legalább: klisék egymás hegyén-hátán, tulajdonképpeni mondanivaló nélkül. A baj nem is a tartalommal van, hanem azzal, hogy még a csapból is ez folyik, és olyannyira megszoktuk ezeket a mondatokat, hogy el sem gondolkozunk rajtuk, csak a magunkévá tesszük őket.
Ilyen bekezdés a következő is:
Ne akarj az lenni, aki nem vagy. - Bizonyára észrevetted már, hogy az egész világ arról szól, hogy más legyél, mint aki és ami vagy. Szebb, karcsúbb, okosabb, trendibb, sikeresebb, gazdagabb, tehetségesebb, különlegesebb akarsz lenni, mint mások, mert megszoktad: a társadalmunk ezeket az erényeket tiszteli elsősorban, s ehhez bizonyos viselkedésmintákra van szükség. Pedig mennyivel több esélyed volna a boldogságra, ha egyszerűen "csak" önmagad lennél...!
És engem is ugyanúgy beszippantott a "ne akarj az lenni, aki nem vagy" mondat, hiszen tényleg: miért akarnánk mások lenni, mint akik valójában vagyunk? Miért akarnánk mondjuk "leszokni" a kedvenc zenénkről azért, mert éppen más a menő? Miért akarnánk miniszoknyában járni, ha egyszer kényelmetlenül érezzük magunkat benne, mert nem passzol a személyiségünkhöz? És ha erről volna szó, akkor aláírnám, tényleg, miért? De nem. A bekezdés folytatódik. "Szebb, karcsúbb, okosabb, trendibb, sikeresebb, gazdagabb, tehetségesebb, különlegesebb". Na, most javítsatok ki, ha akartok, de ez nagy hülyeség. Az itt felsoroltak valóban igazi értékek (hadd húzzam ki fejben a szebb és karcsúbb szavakat, de az összes többi), olyan dolgok, amelyeknek az elérésére mindannyian törekszünk, és törekednünk is kell, mert így fejlődünk! Okosnak, tehetségesnek, különlegesnek lenni erény, és nem egy média nyújtotta fals elképzelés. Hogyha az ember megelégszik azzal, aki most - pl. ismer bizonyos mennyiségű információt, tud valamilyen szinten hangszeren játszani vagy rajzolni, énekelni -, és soha többet nem tanul, nem gyakorol, nem foglalkozik önmaga építésével és fejlesztésével, akkor meg fog ragadni azon a szinten. És annak mi értelme? Az életünk arról szól, hogy folyamatosan tanulunk, formáljuk magunkat - de ha a célunk ezzel a formálással az, hogy okosabbak, ügyesebbek, tehetségesebbek legyünk, akkor nem tagadtuk meg önmagunkat. Így tehát ennek a cikknek a szerzője gyakorlatilag azt mondta: ne fejlődj! Ne is próbálj meg fejlődni! Hogyha egy fél év múlva többet fogsz tudni, mint most, akkor gyakorlatilag megtagadtad önmagad! Velem van a baj, vagy ez szerintetek is nevetséges?
Persze, más dolog ismerni a képességeinket és a korlátainkat, hiszen hiába akarunk 180 centisek lenni, ha a sors 165-tel áldott meg, illetve hiába akarunk atomfizikát tanulni, ha humánra vagyunk programozva.
Csak arra szerettem volna gyorsan felhívni a figyelmeteket (mert ez tényleg csak egy gyors indulatposzt, bár ez nem jelenti azt, hogy holnap is nem fogok ugyanígy érezni a témával kapcsolatban), hogy ahelyett, hogy rábólogatunk mindenre, amit elolvasunk, egy kicsit bogozzuk ki azokat a gondolatokat, egy kicsit gondolkodjunk, mielőtt magunkévá teszünk egy ideát!
Egyébként más szépségek, szemelgetések ugyanebből a cikkből, amelyek szintén kiütik a biztosítékot nálam, de nem akarok reggelig panaszkodni: "Ne tölts időt olyan emberekkel, akik lehúznak, elkedvtelenítenek.", "Soha nem kezdheted el életed új fejezetét, ha állandóan visszalapozgatsz a régiekhez.", "Amikor irigy vagy, igazából négy dolog történik: a, más életére koncentrálsz, ahelyett, hogy a magadét építenéd; b, energiát veszítesz azzal, hogy negatív érzéseket szabadítasz fel magadban - ez csak neked árt, ugye tudod?, c, voltaképpen nemet mondasz valamire, amire te magad is vágysz, tehát képtelenné válsz a bevonzására, d, elfelejted, hogy mi mindenért lehetsz hálás az életben, amit viszont más irigyelhet(ne) tőled.", "A világot nem tudod máról holnapra megváltoztatni, a gondolkodásodat viszont igen."
14 dolog a távkapcsolatokról
Úgy döntöttem - így éjjel egy óra nyolc perckor, egy fél üveg bor után -, hogy írok erről a témáról. Mert 1) az első (és egyetlen azóta is) komoly kapcsolatom egy távkapcsolat volt, 2) mert napok óta motoszkál bennem ez a téma, és úgy általában a kapcsolatom az exemmel és mindaz, amit ebből tanultam, 3) kb. három hónappal a Like Crazy c. film megnézése után is a hatása alatt vagyok, 4) belefutottam ebbe a cikkbe, és arra gondoltam - miért ne?
Tehát ez a cikk egyféle reakciós poszt a fent linkelt posztra, amiben megosztom azt, hogy nekem milyen volt ez a távkapcsolat, hogy éreztem magam és hogy érzem magam most, hogy mennyi mindent változtatott meg bennem, hogy mennyi mindenre rájöttem... Szóval egy komoly élettapasztalat-bejegyzés lesz ez. Haha.

1. A távkapcsolat olyan, mintha Taylor Swift írna egy dalt arról, hogy hiányzik neki Harry Styles - ez az első pont az eredeti cikkben, és bár ez egy végtelenül elpopularizált példa, mindannyian tudjuk, hogy Taylor kisasszony az érzékenyéségéről és romantikusságáról ismert (hogy finoman fogalmazzak, legszívesebben "nyálast" írtam volna, de senkit nem akarok megbántani, khm, khm). De azért van benne valami. Az ilyen kapcsolatoktól az ember mindig úgy érzi magát, mintha egy kivételesen romantikus dal vagy film főszereplője lenne.
2. A távkapcsolat azt jelenti, hogy próbálod minél jobban kitölteni a napjaidat, arra várva, hogy mikor látjátok ismét egymást. Ez valóban így van, de ez nem annyira egy távkapcsolat leírása, mint egy nagyon "követelőző" szerelemnek. Nem úgy értem, hogy a felek követelőznek, hanem hogy maga a szerelem érzése olyan mértékben elhatalmasodott, hogy minden egyéb háttérbe szorul, minden alávetődik a szerelemnek - hogy mindent a szerelem, a kapcsolat érdekében csinál az ember, úgy, ahogy azt a kapcsolat diktálja. És ez nem egészséges.
3. A távkapcsolat azt jelenti, hogy vársz a hívására, de mégsem veszed fel a telefont, mert nem tudod, hogy mire számíts. Hogyha ezt elvonatkoztatjuk a ténytől, hogy megbízol-e a másikban vagy sem, még akkor is így van. Egyszerűen nem tudod, hogy mi történt vele aznap, mert nem voltál vele - és épp ezért egyféle állandó félelemben élsz, olyan szinten is, hogy már attól megijedsz, ha megismerkedett valakivel. Mert nem vagy ott. Mert nem tudod, hogy mik azok az apró lépések, amelyeket egymás felé tesznek. Ha ott vagy, akkor tudod, hogy ez és ez történt, ez azt jelenti, hogy barátok lesznek és nem több - az ilyesmit valahogy leszűri az ember az elkapott mondatokból, a félszavakból. De ha esténként telefonon beszélgettek, nem ismered, mert nem ismerheted ezeket a félszavakat.
|