cuisses
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
blogblogblog

GEKM: stop trying to be someone you're not

Címkék: gondolatok
gondolatok egy kávé mellett: ne akarj más lenni, mint aki vagy

Coffebreak

Nézelődtem az interneten, és belefutottam a Neon.hu-ba. Ismerjük az oldalt, nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom, és mindenkinek megvan róla a maga véleménye. Az én véleményemről csak annyit mondanék, hogy - hadd fogalmazzak a lehető legkedvesebben - a szívem csücske az az oldal! (Nem.) Úgy vagyok azzal is, mint oravecznórikával, hogy ha nagyon unatkozom és szeretnék rettenetesen felidegesedni más emberek hülyeségén (mert az egészséges), akkor meglátogatom. Szóval ez történt ma is, és szembejött velem egy tipikus önismereti cikk. Ezeket is ismerjük szerintem, ha máshonnan nem, akkor egy 14 évesen olvasott BravoGirl! egyik hasábjáról legalább: klisék egymás hegyén-hátán, tulajdonképpeni mondanivaló nélkül. A baj nem is a tartalommal van, hanem azzal, hogy még a csapból is ez folyik, és olyannyira megszoktuk ezeket a mondatokat, hogy el sem gondolkozunk rajtuk, csak a magunkévá tesszük őket.

Ilyen bekezdés a következő is: 

Ne akarj az lenni, aki nem vagy. - Bizonyára észrevetted már, hogy az egész világ arról szól, hogy más legyél, mint aki és ami vagy. Szebb, karcsúbb, okosabb, trendibb, sikeresebb, gazdagabb, tehetségesebb, különlegesebb akarsz lenni, mint mások, mert megszoktad: a társadalmunk ezeket az erényeket tiszteli elsősorban, s ehhez bizonyos viselkedésmintákra van szükség. Pedig mennyivel több esélyed volna a boldogságra, ha egyszerűen "csak" önmagad lennél...!

És engem is ugyanúgy beszippantott a "ne akarj az lenni, aki nem vagy" mondat, hiszen tényleg: miért akarnánk mások lenni, mint akik valójában vagyunk? Miért akarnánk mondjuk "leszokni" a kedvenc zenénkről azért, mert éppen más a menő? Miért akarnánk miniszoknyában járni, ha egyszer kényelmetlenül érezzük magunkat benne, mert nem passzol a személyiségünkhöz? És ha erről volna szó, akkor aláírnám, tényleg, miért? De nem. A bekezdés folytatódik. "Szebb, karcsúbb, okosabb, trendibb, sikeresebb, gazdagabb, tehetségesebb, különlegesebb". Na, most javítsatok ki, ha akartok, de ez nagy hülyeség. Az itt felsoroltak valóban igazi értékek (hadd húzzam ki fejben a szebb és karcsúbb szavakat, de az összes többi), olyan dolgok, amelyeknek az elérésére mindannyian törekszünk, és törekednünk is kell, mert így fejlődünk! Okosnak, tehetségesnek, különlegesnek lenni erény, és nem egy média nyújtotta fals elképzelés. Hogyha az ember megelégszik azzal, aki most - pl. ismer bizonyos mennyiségű információt, tud valamilyen szinten hangszeren játszani vagy rajzolni, énekelni -, és soha többet nem tanul, nem gyakorol, nem foglalkozik önmaga építésével és fejlesztésével, akkor meg fog ragadni azon a szinten. És annak mi értelme? Az életünk arról szól, hogy folyamatosan tanulunk, formáljuk magunkat - de ha a célunk ezzel a formálással az, hogy okosabbak, ügyesebbek, tehetségesebbek legyünk, akkor nem tagadtuk meg önmagunkat. Így tehát ennek a cikknek a szerzője gyakorlatilag azt mondta: ne fejlődj! Ne is próbálj meg fejlődni! Hogyha egy fél év múlva többet fogsz tudni, mint most, akkor gyakorlatilag megtagadtad önmagad! Velem van a baj, vagy ez szerintetek is nevetséges?

Persze, más dolog ismerni a képességeinket és a korlátainkat, hiszen hiába akarunk 180 centisek lenni, ha a sors 165-tel áldott meg, illetve hiába akarunk atomfizikát tanulni, ha humánra vagyunk programozva.

Csak arra szerettem volna gyorsan felhívni a figyelmeteket (mert ez tényleg csak egy gyors indulatposzt, bár ez nem jelenti azt, hogy holnap is nem fogok ugyanígy érezni a témával kapcsolatban), hogy ahelyett, hogy rábólogatunk mindenre, amit elolvasunk, egy kicsit bogozzuk ki azokat a gondolatokat, egy kicsit gondolkodjunk, mielőtt magunkévá teszünk egy ideát!

Egyébként más szépségek, szemelgetések ugyanebből a cikkből, amelyek szintén kiütik a biztosítékot nálam, de nem akarok reggelig panaszkodni: "Ne tölts időt olyan emberekkel, akik lehúznak, elkedvtelenítenek.", "Soha nem kezdheted el életed új fejezetét, ha állandóan visszalapozgatsz a régiekhez.", "Amikor irigy vagy, igazából négy dolog történik: a, más életére koncentrálsz, ahelyett, hogy a magadét építenéd; b, energiát veszítesz azzal, hogy negatív érzéseket szabadítasz fel magadban - ez csak neked árt, ugye tudod?, c, voltaképpen nemet mondasz valamire, amire te magad is vágysz, tehát képtelenné válsz a bevonzására, d, elfelejted, hogy mi mindenért lehetsz hálás az életben, amit viszont más irigyelhet(ne) tőled.", "A világot nem tudod máról holnapra megváltoztatni, a gondolkodásodat viszont igen."

2014.01.02. 20:30, Flóra Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-