cuisses
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
blogblogblog

what the fuck is witch house?!

Címkék: zene ajánló

Ugye, ismerjük a 8Tracks csodáját? A tegnap éjjel nem tudtam aludni, és úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy relaxálós kis altatódalokat hallgatnék, keresek magamnak valami beteget. Úgyhogy beírtam a keresőbe a Crystal Castles-t, mert már amúgy is szerettem volna hozzájuk hasonló bandákat keresni. És ekkor kiderült, hogy van egy olyan zseniális műfaj, amelyet witch house-nak hívunk. Már a neve is hivogató, mondd ki: witch house, boszorkány house... Tökéletesen előrevetíti, hogy mit fogsz hallani, nem?

Mivel én most találkoztam először ezzel a műfajjal (amit őszintén csodálok, mert imádom a beteg electro, techno, house zenét; és úgy alapjában szeretek mindent, ami ambient vagy industrial), gondoltam, megosztom veletek is. Értelemszerűen egy friss műfajról van szó, a 2000-es évek végén jött létre, és, ahogy a neve is mondja, a "dark electro" kategórijba tartozik. Nem tudom, hogy van-e ilyen kategória, de én ezzel illetem az összes olyan elektronikus zenét, ami valamilyen szinten mély és egy kicsit zavaros, és egy picit nyomasztó vagy épp ijesztő hangulata van (pl. Crystal Castles, Crosses - Chino-val a Deftones-ból - ami úgy látszik, épp a witch house kategória, vagy Grimes, The Knifes, stb.). Ez a zene ambient-effektekre épül, zaj-zene kísérletekre, rendszeres, monoton ismétlésekre, földöntúli hatású hangokra és erős torzításokra. Nem kérdéses, hogy az inspiráció- és hangulatforrást az okkult, a boszorkányok, a sámánizmus és különféle horrorfilmek nyújtják. Ami még jellemző a witch house-t képviselő együttesekre, és így könnyen felismerheted őket, hogy az együttesnévben különféle jelek vannak: keresztek, háromszögek, számok - néhányan állítólag azért folyamodtak ehhez, mert így könnyebben maradhatnak underground bandák, hiszen nehezebb a neveikre rákeresni...? Na mindegy, ebben nem látok logikát.

A witch house mint műfajnév a Pitchwork.com-on jelent meg először, és nem tudok kitérni arra, hogy többek között Chino Moreno új projektjére, a †††-re is használták, amit a megjelenése pillanatában már nagyon szerettem és rongyosra hallgattam, de elképzelésem sem volt arról, hogy akkor én most witch house-t hallgatok. Az öt számos EP-t egyébként ingyen le lehet tölteni a zenekar oldaláról, illetve azóta megjelent a második EP is (ami sajnos már nincs ingyen.

Crystal Castles pedig már két éve a kedvenceim közé tartozik,de megelégedtem azzal, hogy "kaotikus electro"-t játszanak (saját találmány, még a végén hivatalos műfaj-elnevező leszek), de most már tudom, hogy specifikusabban mondva witch house-t. És persze ott van a Salem, amely már  a nevével is jelzi, hogy mi a helyzet, és azt hiszem, az egyik legismertebb képviselője a műfajnak. Nekem is az egyik legnagyobb kedvencem. Nagyon-nagyon beteg.

Most pedig, hogy már tudjátok, mi micsoda, ezen a linken hallgathattok sok-sok zseniális, ijesztő, creepy, beteg, weird witch house-t, mindenféle stílusban - a lassú, monoton daloktól kezdve a pattogós, zörgős, csikorgós zenéig van minden.

2014.01.02. 11:42, Flóra Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-