cuisses
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
blogblogblog

what the fuck is witch house?!

Címkék: zene ajánló

Ugye, ismerjük a 8Tracks csodáját? A tegnap éjjel nem tudtam aludni, és úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy relaxálós kis altatódalokat hallgatnék, keresek magamnak valami beteget. Úgyhogy beírtam a keresőbe a Crystal Castles-t, mert már amúgy is szerettem volna hozzájuk hasonló bandákat keresni. És ekkor kiderült, hogy van egy olyan zseniális műfaj, amelyet witch house-nak hívunk. Már a neve is hivogató, mondd ki: witch house, boszorkány house... Tökéletesen előrevetíti, hogy mit fogsz hallani, nem?

Mivel én most találkoztam először ezzel a műfajjal (amit őszintén csodálok, mert imádom a beteg electro, techno, house zenét; és úgy alapjában szeretek mindent, ami ambient vagy industrial), gondoltam, megosztom veletek is. Értelemszerűen egy friss műfajról van szó, a 2000-es évek végén jött létre, és, ahogy a neve is mondja, a "dark electro" kategórijba tartozik. Nem tudom, hogy van-e ilyen kategória, de én ezzel illetem az összes olyan elektronikus zenét, ami valamilyen szinten mély és egy kicsit zavaros, és egy picit nyomasztó vagy épp ijesztő hangulata van (pl. Crystal Castles, Crosses - Chino-val a Deftones-ból - ami úgy látszik, épp a witch house kategória, vagy Grimes, The Knifes, stb.). Ez a zene ambient-effektekre épül, zaj-zene kísérletekre, rendszeres, monoton ismétlésekre, földöntúli hatású hangokra és erős torzításokra. Nem kérdéses, hogy az inspiráció- és hangulatforrást az okkult, a boszorkányok, a sámánizmus és különféle horrorfilmek nyújtják. Ami még jellemző a witch house-t képviselő együttesekre, és így könnyen felismerheted őket, hogy az együttesnévben különféle jelek vannak: keresztek, háromszögek, számok - néhányan állítólag azért folyamodtak ehhez, mert így könnyebben maradhatnak underground bandák, hiszen nehezebb a neveikre rákeresni...? Na mindegy, ebben nem látok logikát.

A witch house mint műfajnév a Pitchwork.com-on jelent meg először, és nem tudok kitérni arra, hogy többek között Chino Moreno új projektjére, a †††-re is használták, amit a megjelenése pillanatában már nagyon szerettem és rongyosra hallgattam, de elképzelésem sem volt arról, hogy akkor én most witch house-t hallgatok. Az öt számos EP-t egyébként ingyen le lehet tölteni a zenekar oldaláról, illetve azóta megjelent a második EP is (ami sajnos már nincs ingyen.

Crystal Castles pedig már két éve a kedvenceim közé tartozik,de megelégedtem azzal, hogy "kaotikus electro"-t játszanak (saját találmány, még a végén hivatalos műfaj-elnevező leszek), de most már tudom, hogy specifikusabban mondva witch house-t. És persze ott van a Salem, amely már  a nevével is jelzi, hogy mi a helyzet, és azt hiszem, az egyik legismertebb képviselője a műfajnak. Nekem is az egyik legnagyobb kedvencem. Nagyon-nagyon beteg.

Most pedig, hogy már tudjátok, mi micsoda, ezen a linken hallgathattok sok-sok zseniális, ijesztő, creepy, beteg, weird witch house-t, mindenféle stílusban - a lassú, monoton daloktól kezdve a pattogós, zörgős, csikorgós zenéig van minden.

2014.01.02. 11:42, Flóra

popular songs i actually like

Címkék: zene

Már egy ideje tervezem, hogy írok egy ilyen posztot azokról a populáris dalokról, amelyeket szeretek. Gondolkodtam azon, hogy összeszedem 2013-ból azokat a "mainstream" számokat, amelyeknek örülök, ha valahol meghallom őket, bár ismeritek a memóriám. Tudjátok, hogy nem hallgatok populáris zenét (néhány kivétel persze van, ahogy ezt meg is látjátok most), de vannak olyan dalok, amelyek megfognak valamiért, és bár nem töltöm le őket és nem hallgatom őket itthon önszántamból, nem kezdek el fújolni, ha elindulnak (pl. a Timber kiveri nálam a biztosítékot, meg Pitbull úgy alapból). Szóval... vágjunk bele! Ah, the walk of shame, nem a megszokott értelemben... Kérlek, ne ítéljetek el!


releváns gif ftw

10. Lady Gaga - Applause
Rosszul éreztem volna magam, ha nem került volna Lady Gaga a listára, mert egyike azon kevés mainstream énekesnőknek, akiket egyedinek tartok (Gagát nehéz is lenne nem tartani egyedinek). Bár attól tartok, az Applause-t csak azért szeretem, mert Lady Gaga... 

9. Avicii - Wake Me Up
Nem igazán van mentségem erre, hacsak nem az, hogy ez tényleg egy érezzük-jól-magunkat-de-azért-legyen-valami-mondanivalója-is-a-dalnak típusú zene. Hihetetlenül erős és catchy a ritmusa, és a dalszövege sem teljesen sablon, végülis nem különféle booty-król vagy nyálasan megírt szerelmi csalódásokról van szó. 

8. Beyoncé - Drunk In Love
Bár Beyoncé nem tartozik a kedvenceim közé, mégis őt tartom a legnagyobb élő dívának, a Queen kifejezés abszolút illik rá. Aki nem tiszteli Beyoncé-t az az én szememben nem is normális ember (ez egy nagyon erős kifejezés, és enyhe túlzás is). Hihetetlen ez a nő, mindig is felnéztem rá és állandóan újabb és újabb okot ad a végtelen tiszteletre. A Drunk In Love és a Pretty Hurts a kedvenceim a meglepetés-albumról, de valójában mindegyik dalt szeretem.

7. Daft Punk ft. Pharrel - Get Lucky
Emiatt nagyon szégyellem magam, mert a 2013-as Daft Punk album hatalmas csalódás volt számomra, és Pharrel is elásta magát a szememben teljesen a Blurred Lines-szal mint ember. De zeneileg még mindig szeretem és különlegesnek tartom, ebben a dalban pedig van valami "carelessness", ami megfog és beleragad a fejembe.

6. A$ap Rocky & Skrillex & Birdy Nam Nam
Oké, Birdy Nam Nam az egyik kedvencem, ha dubstepről van szó, és bár hajlamos vagyok kismillió hülye viccet csinálni Skrillexről és nevetek az összes vicces gifen... Ph. Szégyen, de szeretem. Ennek az egész dalnak meg hatalmas előnye az én szememben, hogy hasonlít Tyler the Creator Yonkers számához, ami megint egy nagy guilty pleasure számomra. Igen... Khm.

5. Passenger - Let Her Go
Amikor először hallottam ezt a dalt véletlenül, még nem tudtam, hogy egy ennyire közkedvelt és befutott számról van szó. Nagyon megfogott a dal hangulata és az énekes csávó (research? bitch, please) hangja is. Maga a dalszöveg közhelyes és agyonnyúzott ugyan, de nem tudom nem szeretni ezt a dalt.

4. Lorde - Royals
Hogyha elvonatkoztatok attól, hogy ez a lány nevetségesen (inkább megalázóan) fiatalabb, mint én, és máris olyan dolgokat mutatott fel, amelyektől az egész világnak tátva maradt a szája... Akkor az egész Pure Heroine album csodálatos. Ebben a számban az a legjobb, hogy nem egy "én-dal", hanem egy "mi-dal", azaz nem az énekesnőről szól és az ő tapasztalatairól és érzéseiről, hanem az egész fiatalság nevében énekel. 

3. Macklemore & Ryan Lewis - Thrift Shop
Ejnye, de szégyellem magam. Valójában nem vagyok benne biztos, hogy ez 2013-as dal (szinte egyikben sem vagyok biztos), de hogy az idén futott be, az tény. Zeneileg és értelmileg is erősen a bottom line alatt van ez a dal, de nagyon catchy, és előző félévben a lakótársam teljesen rá volt kattanva, ezért nagyon sok kellemes élményem van ezzel a számmal kapcsolatban.

2. Ellie Goulding - You, My Everything
Igaz, hogy ez a dal nem számít annyira mainstreamnek, mint amennyire maga Ellie Goulding... De mindenesetre ez a dal mindig valamilyen katarzisélményt okoz nálam, de őszintén mondom, nem tudom megmagyarázni, miért. Nem vagyok egy nagy dubstep-párti (értsd: meg kell legyen a hangulatom hozzá), de alapjában véve szeretem, és Ellie Goulding is egészen ügyes a maga nemében. Azt nem is kell mondanom, hogy a Skins által találkoztam ezzel a számmal. 

1. Bastille - Pompeii
Bastille az egész személyiségével elragadott, és miután a Pompeii-t először meghallottam, két egész hétig kínoztam vele a szigorúan hipster, indie-zenefüggő lakótársamat és legjobb barátnőmet. De nem tudtam megállni vele. Még mindig úgy gondolom, hogy zseniális a dal, és az albumot is letöltöttem nagy fellángolásomban - és nem bántam meg.

2014.01.01. 02:31, Flóra

the knife - shaking the habitual

Címkék: kritika zene

(Annyi, de annyi mindent akarok mondani erről az albumról, kérlek, bocsássatok meg, ha ez olvashatatlanul hosszúra sikerül.

A The Knife már nem csak együttes. A The Knife olyan méretekben nőtte ki magát, hogy már fenomena, már jelenség szóval illetjük őket. Minden, amit egy együttestől elvárunk, minden, amit megszoktunk az együttes fogalmával azonosítani - nos, ez minden, ami a Knife-ra nem jellemző. Tökéletesen egyedi, összekeverhetetlen, bárhol és bármikor felismerhető. Olyan valami, amivel nem találkozunk minden nap. Olyan valami, amely már az első lépéseivel túlnőtte a konvenciókat. Olyan valami, amit vagy imádunk, vagy - vagy egyszerűen átnézünk rajta - többnyire mert nem értjük. Nem tudom kiemelni, hogy mi jellegzetesebb: Karin hangja, vagy a "hangszeres" alap? Mert Karin hangjáról nem kell mondanom semmit - meg kell hallgatni, és eldönteni, hogy neked bejön-e az ilyesmi -, de a zenei alapról meg... nem igazán lehet eldönteni, hogy éppen mit hallunk. És ez a beazonosíthatatlanság keveredik egy olyan techno-szállal, ami ismét sajátos, és nagyon messze áll attól, amit én, szerencsétlen pór, technóként ismerek. Ez a keveredés pedig minden, csak nem unalmas. Nyüzsgő, kaotikus, nyomasztó, transzba ejtő - egy The Knife-dal olyan, mintha éppen egy jól vagy rosszul sikerült tripet élnél át. Több ez, mint zene: egyenesen drog. A lehető legszorosabb értelemben.

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a The Knife új albuma egyike azoknak, amelyeket a legjobban vártam az idén. És akkor sem túlzok, amikor azt mondom, hogy az egyike azoknak is, amelyek a legmegosztóbb kritikákat kapták. Vannak, akik teljesen odavannak érte, és vannak, akik egyszerűen szarnak titulálják, és megvetően röhögnek a pozitív kritikákon, mondván, hogy az egész egy nagy átverés.

Számos olyan véleménnyel találkoztam, ami egy az egyben kimondja, hogy "mindenki hülye, aki dícséri ezt az albumot, mert nem értik - és nincs is amit érteni". Nos, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Nem olyan ez az album, és nem olyanok a kritikák, mint egy nyolcadikos verselemzés, tudjátok, a "mit akart mondani a költő" típusú bullshit.

Azt persze, én sem állítom, hogy felér a The Knife, és pláne nem a Deep Cuts albumokkal, de hozza a tőlük megszokott és elvárt minőséget. Mielőtt belevágnék az egyes dalok (előreláthatóan hosszú elemzésébe) íme a Full Of Fire videóklipje.

A dalok különálló elemzéséért és a pontozásért katt a Bővebbenre!

2013.12.28. 13:13, Flóra
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG