(Kaptam egy erős figyelmeztetést. Kedves hozzászóló, igazad volt! :) Puszi.)

Nem vagyok egy nagy horror-kedvelő. Azzal nincs semmi bajom, ha valakit darabokra szabdalnak, de a szellemes történetektől rettenetesen megijedek, legyenek azok bármilyen nevetségesek is. Ezt én magam sem tudom megmagyarázni magamnak, morális szempontból sokkal erősebbek az olyan történetek, amelyek az emberi kegyetlenséget dolgozzák fel és mutatják be - de a félelemben nincs logika.
Az American Horror Story-nak mégiscsak nekiestem. Véletlenül láttam néhány epizódot egy barátnőmnél, és úgy döntöttem, ezt csak "megbírom". Ennek a döntésnek pedig az lett a vége, hogy együltömben lenyomtam a teljes első évadot.

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek a legégetőbb kérdése az évad első percétől az utolsóig az volt, hogy miért nem költöztek el? Én sikítva menekültem akár a híd alá is, nem érdekelt volna, hogy nincs pénzem. De komolyan, hogy nem volt Aunt Jo az első pillanattól kezdve opció?

Az első epizódot tulajdonképpen felhúzott szemöldökkel néztem, a döntés szélén egyensúlyozva, hogy nem, ez nem nekem való. De végülis meggyőztem magam, és örömmel konstatáltam, hogy a színészek belejönnek a szerepükbe - főleg Connie Britton (Vivien) alakítása nem győzött meg eleinte -, az operatőrök is leszoknak a hülye kameramozgásról (aminek tulajdonképpen értem az okát és a várt hatását, de valami mégsem működött rendesen, és inkább idegesítő volt a hullámzás és az erős vágások, mintsem hatásos). Ben karaktere az első perctől az utolsóig rettenetesen feldühített, és nem értem, miért nem ölték meg korábban és tűntették el a föld színéről is. Vivien buta, mint a föld, és kegyetlenül naiv - az egyetlen pozitív érzelmem iránta az empátia volt. De mindezt szerencsére nagyon ügyesen ellensúlyozta Jessica Lange játéka, ami szerintem fenomenális, Evan Peters gyönyörű sápadt bőre a vörös táskákkal és Moira karaktere, aki első perctől nagyon szimpatikus volt.

Ami viszont a legjobban tetszett, az az, ahogy szépen összesimították a család történetfonalát a gyilkosságokkal és a szellemek történetével. Szerintem sokkal érdekesebb és erősebb vonal volt az utóbbi, mint az, ahogyan tönkremegy a család. Engem sokkal jobban lekötött, legalábbis. És szerettem felfedezni a valódi történeteket a sorozat plotja mögött - a legszembetűnőbb és legnyilvánvalóbb, azt hiszem, a Black Dahlia-gyilkosságot feldolgozó rész, és bár egy kissé szemtelenül nyúltak hozzá az eredeti történethez, változatlanul jól esett valami ismerőst látni.

Aztán ott van a Westfield High Massacre, ami utal a Columbine High School Massacre valóban megtörtént eseményére, valamint a Virginia Tech Massacre elnevezésű szintén valós eseményre. A sorozatban megjelenő Westfield High név valószínűleg onnan ered, hogy a Virginia Tech gyilkosságokat elkövető fiatal a Westfield High School-ban végezte el a tanulmányait.

És ott van Tate neve, ami a Manson-család által meggyilkolt Sharon Tate-jére mutató referencia (Polanski felesége volt). A halott ikrek erős hasonlóságot mutatnak a The Shining ikreire - igaz, hogy azok lányok voltak, de... akkor is. És nem ez az egyetlen dolog, ami megjelenik a The Shiningban: Moira fiatal karaktere, a csábító szellem - bár ez egy elég gyakran felhasznált motívum, a japán kultúrában is megjelenik, és kétségtelenül nagyon kifizetődő horror-karakter.

És még egy referencia (egyben a kedvencem): Tate sminkje, ami kétségtelenül hasonlít Rick Zombie tetoválásaira.

Ugyan sokan mondják, hogy mindez a rendezők fantáziahiányára mutat, én mindenesetre szerettem vadászni ezekre a dolgokra. Nem gondolom, hogy elvetették volna a sulykot, szerintem teljesen korrekt arányban oszlanak meg a saját ötletek és a feldolgozások.

Az American Horror Story legnagyobb sikere viszont abban rejlik, hogy teljesen, tökéletesen leköt. Még jó, hogy most néztem meg, amikor már kint van az egész évad, mert tövig rágtam volna a körmöm a következő részig. És ezt nem gyakran mondhatom el egy sorozatról. Persze, sokszor felmerült bennem is az a bizonyos WTF kérdés, pontosabban, hogy "oké, mi jöhet még?!", de általában teljesen rezonábilisan és logikusan jött az, ami. Logikusan - hát persze, a műfajon belül logikusan, mert ilyen dolgok nem történnek, és ha történnének is, nem így tennék... Ugye?

Az pedig, hogy sokszor ijedtem meg, nem meglepő. Mondtam, hogy nagyon ijedős vagyok, engem nem nehéz ilyen téren meggyőzni, de azért az ember elvárja egy horrortól, hogy megijessze, nem? De. Azoknak a nézőknek, akik rendszeresen horrorfilmekkel veszik körül magukat, nyilván nem ilyen hatásos; mert bár én rendszeresen megijedtem, tudom, hogy ez nem egy hardcore-sorozat, és horrorműfajon belül valószínűleg nincs is rajta a "legijesztőbb 50"-es listán. De nekem bevált. És tetszett. És hamarosan jövök az Asylum-mal is, mert az meg még jobban tetszik. 8/10