Nem azokról a filmekről van szó, amelyek 2013-ban jelentek meg, hanem azokról, amelyeket a tavalyi évben néztem meg. Igen, van közöttük friss, 2013-as film is, de van régi is. Csak azokat sorolom fel, amelyek valamilyen erős nyomot hagytak bennem - legyen ez pozitív vagy negatív. Kronológiai sorrendet ne várjatok el, ismeritek a memóriám, szóval haladjunk abc-sorrendben végig a film-mappámon.

Bachelorette (2012)
Volt olyan két napom, amikor a szellemi jelenlétem csak vígjátékokat engedett meg nekem. Beteg voltam, egész nap az ágyban feküdtem, így tehát eldöntöttem, hogy valami rám egészen nem jellemzőt csinálok: vígjátékok! Sosem szerettem őket, egész életemben talán tízet láttam (és ebbe számoljuk bele azokat is, amiket 12 évesen a tévében néztem anyuval). A Bachelorette azonban mégis megfogott, már csak Kirsten és Lizzy Caplan miatt is. És azt kell mondanom: nem csalódtam. A film lekötött, megnevettetett, és éppen annyira volt lányos, amennyire kellett - Lizzy Caplan már a megjelenésével is kiegyenlítette a nőies-nem nőies egyensúlyt. Szóval a film megtette azt, amire hivatott, szórakoztató volt és mosolyt csalt az arcomra a happy endjével. 7/10

Don Jon (1013)
Hatalmas elvárásokkal indítottam a filmet, mert ismerem Joseph Gordon Levitt verseit (Tiny Book of Tiny Stories), ezért azt hittem, valami elvont, egyáltalán nem mainstream filmet fogok látni. Tévedtem. Maga a történet jó ötlet volt, és az is tetszett, ahogy ugyanazokat az eseményeket újra meg újra megkapjuk, csak éppen más környezetben. A karakterfejlődés is hihetetlenül erős volt, és a vége is tetszett, mert nem egy 100%-os, happily ever after happy endet kaptunk, hanem annál valami többet - pontosabban kevesebbet, mert maradtak kérdések és bizonytalanságok. De azt kell mondjam, hogy a filmet inkább Joseph G. L. játéka, és persze Julianne Moore karaktere és egész személyisége vitte el a hátán. Scarlett Johanssonra pedig mintha ráöntötték volna a szerepet. Mégis, kicsit lapos volt - és nem kicsit felejthető. 7/10

Franklyn (2008)
Eva Green és Sam Riley egy filmben! Engem ezzel teljesen megvásárolt magának a film, első perctől az utolsóig. Eva Green gyönyörű volt, és tökéletes játékkal örvendeztetett meg engem, a karakterét el sem tudom képzelni úgy, hogy valaki más játssza. Maga a történet, az egész idő-és dimenziókezelés, a másik világ, az őrültség bemutatása, a különböző szereplők története, és ahogy az egész összefonódik: zseniális! Az egyetlen bajom az volt, hogy lehetett volna egy ici-picit elvontabb, egy picit nehezen emészthetőbb, mert a végén minden túlságosan szájbarágósan kapott magyarázatot. 8.5/10

Factory Girl (2006)
Óh, hogy mennyire szeretem az életrajzi filmeket! Edie Sedgwick és Andy Warhol mindigis a kedvenceim közé tartoztak, bár sosem vettem a fáradságot, hogy komolyabban utánanézzek Edie történetének. A film azonban felkeltette az érdeklődésemet bizonyos kérdések iránt, és meg is válaszolta őket. A képi világ pedig tökéletes volt. 8.5/10

Gia (1998)
Mint mondtam, nagy gyengéim az életrajzi filmek. Gia Carangiról már írtam nektek, és Angelina Jolie-t imádom, amikor egy szakadt lány szerepében van (pl. a Girl Interruptedben még jobban is szerettem, mint Winona Rydert), és mintha ráöntötték volna Gia karakterét. Maga a film is nagyon ügyes volt, ahogy összesimították az interjú-részleteket és az események eljátszását, ez a kettő tökéletesen váltotta egymást, pedig sokszor zavaró tud lenni. Nagyon, nagyon, nagyon élveztem! 9/10

A Bővebben után folytatom! (Olyan filmekkel, mint Oz, the Great and Powerful, Upstream Color, Stoker, La Belle Personne, Warm Bodies - és mások.)

La Belle Personne (2008)
Léa Seydoux engem teljesen elbűvölt az Adéle életében, és bele is vetettem magam az olyan filmek keresésébe, amiben még játszik. Így találtam rá erre a filmre, amiben ráadásul a kedvenc francia férfiszínészem, Louis Garrel is játszik. De sajnos, a filmnek nem sikerült felérnie az elvárásaimig. Bár gyönyürű volt, és a hangulata magával sodort egy pillanat alatt, a történet furcsa volt, döcögős és kidolgozatlan. A végkifejlet pedig egyszerűen csapnivaló. 6.5/10

La vie d'Adéle (2013)
Azt kell mondanom, hogy a 2013-as filmek közül az egyik kedvencem. Sőt, az "egyik" szót egész nyugodtan ki is húzhatjuk. Amikor kijöttem a moziból, még nem tudtam eldönteni, hogy nagyon tetszett-e vagy nagyon nem, de napokig végigkísért, és ahogy elkezdett leülepedni bennem, egyre jobban megszerettem. Írtam is róla kritikát. Akkor 8.5-öt kapott, de a többi, 2013-ban megnézett filmhez viszonyítva nyugodt szívvel adok neki egy ilyet: 9.5/10

Oz the Great and Powerful (2013)
Ejnye. Hatalmas nagy eye-candy volt, ez tény, ezt aláírom. Franco szexi, mint mindig, de ő az egyetlen valós értéke az egész filmnek. Gagyi volt, furcsa volt, logikátlan volt. A karakterek kidolgozatlanok és egysíkúak, a párbeszédek akadoztak, és egyetlen, ismétlem, egyetlen pici morzsája sem volt a tanulságnak. 6/10

Stoker (2013)
A másik kedvencem 2013-ból. Zseniális volt. A képi világ egyszerűen gyönyörű, a történet kellőképpen beteg és zavaros, a kezdő mondatok pedig az ars poeticámmá nőtték ki magukat. Nagyon erősen gondolkozom, de nem igazán tudok olyan jelenetet, vagy olyan jellemzőt mondani, ami nem tetszett, talán Matthew Goode idegesített fel a film során néhányszor, de végül ennek is kiderült az oka. Szóval 10/10

Upstream Color (2013)
Annyi szép kritikát olvastam róla, és emlékszem, egy olyan listán találtam rá, amely összeválogatta a legszebb képi világú filmeket. Igen, a képi világa valóban gyönyörű, a zenéje pedig egyenesen zseniális - de egyetlen kukkot sem értettem az egészből. Ezzel pedig valószínűleg egyedül vagyok, mert mindenki, tényleg mindenki el van szállva tőle - de úgy látszik, én egyszerűen hülye vagyok hozzá. Ez van. Különben sem nagyon tudtam figyelni a cselekményre, mert irtózom a bogaraktól, főleg a férgektől és gilisztáktól, és ugh, nem is tudtam másra figyelni. Majd adok neki még egy esélyt, de jelenleg 5.5/10

Warm Bodies (2013)
Őszinte leszek: nagyon szkeptikusan álltam hozzá ehhez a filmhez. Maga a gondolat, hogy a zombik a szerelem erejétől ismét emberré válnak, nevetségesnek tűnt a szememben, és fel voltam készülve egy szánalmasan erőltetett, nyálas, idétlen romantikus filmre. Szerencsére csalódtam. Romantikusnak romantikus, helyenként valóban nyálas is, de a humor kiegyenlíti az egyensúlyt, és egyébként is - a nyálas részek nem annyira nyálasak, mint amennyire számítottam rá. Kicsit valóban logikátlan a koncepció, de az ember hajlamos ezt elfelejteni a film nézése közben. Szóval nálam abszolút működött: lekötött, szórakoztatott, megmosolyogtatott, elszomorított. Nem hagyott bennem komolyabb nyomot, de egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem. 8/10