Az utóbbi napokban úgy látszik, nem voltam magamnál. Rám egyáltalán nem jellemző filmeket néztem és együltömben (szó szerint, tényleg) lenyomtam az American Horror Story első évadát.

Ennek a szériának az első megállója volt a Spring Breakers, mert úgy éreztem, nem hagyhatom ki James Franco alakítását és főleg átalakítását. De teljesen fel voltam készülve egy rettenetesen szar és buta filmre, mert az előítéleteim Selena Gomezzel és Vanessa Hudgens-szel kapcsolatban nagyon erősen működtek bennem. (Nemrég láttam a Gimme Shelter trailerjét, úgyhogy miss Hudgens majdnem tisztára mosta magát a szemem előtt, de azért persze kíváncsi vagyok, hogy sikerül megragadni neki a szerepet. Mindegy, nem erről beszélünk!) Szerencsére Selena egy kedves ártatlan kislány szerepét kapta, és nem próbáltak a babaarcára és babahangjára ráerőltetni valami mást, szóval ez rendben volt. De azért overall meglepődtem egy kicsit a filmen. Persze, sejtettem/reménykedtem abban, hogy ha Franco úr látott valamit benne és elfogadta a szerepet, akkor nem lehet éppen olyan rossz... Nos, elég rossz volt, de tényleg voltak benne meglepő dolgok. Imádtam a zenéjét. A kameramozgást, a képvilágot. Az első 10 perc olyan volt, mint egy Alpine videóklip. Maga a sztori sem volt éppen olyan rossz, és tetszett, ahogy megmutatta a lányok igazi pszichopata énjét olykor. A gondolatok állandó ismétlése gondolom vontatottá kellett volna, hogy tegye a filmet, de nekem egy kicsit szájbarágós volt. De ügyesek voltak a kontrasztok a jó és rossz dolgok között. Amit mondjuk sokan dícsértek, de engem nem győzött meg, az Korin "filozofálása" az életről. Értem én, hogy ő az ellenpélda a sok buta liba között, de valahogy mesterkélt volt minden, amit mondott. És klisés. Persze, azokat meggyőzi, akiknek ez az első ilyen típusú filmje. 
Spoiler: James Franco meghal. Megint. Mindig. Fuuuck.

És ha már elindultam a lejtőn, akkor úgy gondoltam, még egy butuska film nem oszt, nem szoroz.

Úgyhogy letöltöttem a Bachelorette-t, főleg Kirsten és Lizzy Caplan miatt (utóbbi színésznő szerintem rettenetesen underrated, nagyon ügyes, több szerepet neki!). Nem voltak nagy elvárásaim. Nem szoktam vígjátékokat nézni, nagyon ritkán vetemedek erre. Talán ez az oka, hogy nem tudom a filmet más vígjátékokhoz hasonlítani és éppen ezért tetszett nekem. Nagyon kedves, aranyos és szórakoztató. Teszi a dolgát: kikapcsol és megnevettet másfél órára.

Az American Horror Story-ról is hadd ejtsek pár szót. Úgy néztem végig, hogy állandóan felbasztam az agyam mindenfélén: az operatőrökön, a főszereplők rettenetes butaságán (én sikítva menekültem volna az első éjjel után akár a híd alá is), Ben rettenetes faszfejségén (alig vártam, hogy meghaljon, tényleg). De egyszerűen nem tudtam abbahagyni. És ennek az oka főleg Violet szép ruhái és Constance karaktere volt. Igen, Constance főleg. Imádtam azt a karaktert, és a színésznő...! Valaki vágjon már hozzá egy Emmy-díjat. Légyszi. (Vagy már megtörtént?) De tényleg, hihetetlen, milyen erős az a nő, milyen fancy, milyen hideg, milyen kegyetlen, milyen... áá, csodálatos. Aztán a végén persze végképp felbasztam az agyam Tate miatt, szegényke rettenetesen kibaszódott, pedig nem tehet róla, hogy pszichopata. És a nyálas beszélgetés, amikor Ben kioktatja... Szerintem Ben sokkal kevésbé érdemelte meg azt a (nyilván temporális) boldogságot, mint amennyire Tate megérdemelte volna, hogy egy kicsit jól érezze magát. Eh. Szóval most nekiesek a második évadnak Jessica Lange miatt változatlanul.

Ne haragudjatok ezért az össze-vissza posztért, csak hát annyi indulat volt bennem, hogy reagálnom kellett ezekre a dolgokra. :)