Oké, van ez a hülye szokásom, hogy le kell rajzolnom azt, akit épp hallgatok. A férfi előadókkal ez még nem nagyon megy, de a Rihannás rajz után itt van még egy énekesnő. Nem tartom kegyetlenül tehetségesnek ugyan, de olyan, mint Gaga és Marina & The Diamonds keveréke, és hát elég catchy... Mit szépítsem? Két napja non-stop Sky Ferreirát hallgatok. 
Mivel? Adobe Photoshop CS6
Mennyit? Másfél-két óra...?

Ha mozis élményről van szó, mostanában mindenki a Catching Fire-ről ír. Hát én nem fogok, egyrészt mert nem tudom megengedni magamnak a 20 lejes mozijegyet, másrészt pedig arról különben is olvastok eleget. Én inkább a művészmozikat részesítem előnyben, ahol fele annyi pénzért olyan filmeket nézhetek, amiket egyébként eszembe se jutna letölteni.

Ez volt a helyzet a La vie d'Adéle-lel (angolul Blue Is the Warmest Color, magyarul a nagyon kreatív Adéle élete fordítást kapta). Először is a plakátja és a kék hajú lány fogott meg, aztán közelebb érve elolvastam, hogy Léa Seydoux az egyik főszereplő, úgyhogy meg is született a döntés: ezt bizony megnézzük. Sejthettük volna (talán valahol sejtettük is), hogy ez leszbikus témájú (így kell ezt mondani? kétlem) filmről van szó, de a plakát minden értelemben misleading (félrevezető) volt. Csak nézzetek rá: nektek három órányi taknyos-nyálas bőgés - mind a szereplők, mind a néző részéről - jut eszetekbe? Persze, persze, egy boldog szerelmes film még akkor is kevés egy Palme d'Or díjhoz, ha két lány gyakorlatilag végigszeretkez három órát, úgyhogy sejtettük, hogy el lesz baszva valami... De így?

Szóval nem, ez nem egy romantikus vígjáték. És bár maga a történet egyszerű: szerelem, sóvárgás, egymásra találás, szakítás; és elkészíthető illetve eladható lehetett volna egy könnyed formában is - ez nem egy könnyed film. 

Már harmadszor futok neki ennek a lapnak a nyitószövegének. Az ember azt hinné, hogy idővel megtanul ilyesmit írni, mert nekem aztán van ebben tapasztalatom... Igazi nyitószöveget viszont már rég nem írtam. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, mert az utóbbi időben egyebet se csináltam, csak zártam, nyitottam, költöztem... De ezek a dolgok valahogy mintha mindig teljesen megalapozatlanok lettek volna, mintha nem lettek volna hivatalosak. És természetesen nem is volt olyan nagy jelentőségük, hiszen különösebb változást nem eredményeztek: csak a blog címe változott meg, a tartalma, témája és minősége alig. 

De most egyszerűen kénytelen vagyok változásokat hozni. Mert a Sequins-and-Limes, összes elődjével és kishúgával együtt - halott. Hogy mi történt? Biztosan láttátok, hogy jelszavas védelem van a lapon. Nos, a jelszavas védelmet nem én állítottam be. Nem mondom, hogy feltörték, már csak azért sem, mert Ildikó rámutatott, hogy ez nem a helyes kifejezés, egyszerűen csak visszaéltek az adataimmal - bár nem tudom, ki lehetett az, és hogyan tehette azt, amit. Persze, a webmester könnyen és szívesen elintézte volna a dolgot, de én inkább úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy komolyabb változtatásnak. Már régóta érik bennem a dolog, és az, hogy a Sequins-and-Limes-t ez a... hm, kisebb szerencsétlenség érte csak megerősített a hitemben. Azt mondtam, hogy a S&L és elődei halottak. Igen, azok, mert már egy ideje egyáltalán nem úgy működik a dolog, mint annak előtte. Azt nem mondanám, hogy elment a kedvem a blogolástól. De a mennyiség lassan a minőség rovására ment. És, valljuk be, egy kicsit megváltozott az érdeklődésem és az értékrendszerem is.

Az első ok, amiért úgy éreztem, hogy itt az ideje egy teljesen új blognak, az az, hogy minőségibb munkát várok el magamtól. Bölcsész lettem, szövegekkel dolgozom, és rájöttem, hogy azokat a cikkeket, amiket a S&L-ra írtam, nem olyanok, amikkel büszkélkedhetek. Tulajdonképpen meg vagyok/voltam elégedve a munkámmal, de csak Gportálos körben. Ha egy barátom rákérdezne a blogomra, nem merném, vagy csak egy kicsit szégyenkezve tudnám megmutatni neki a blogom. 

A második ok az, hogy a blog eddig nagy szerepet adott a divatnak, öltözködésnek, stílusnak (legalábbis a leírása szerint). De egy igazi fashion-blog vezetéséhez nincs energiám, kedvem és lehetőségem. Nem tudok outfit-posztokat hozni, nem tudok haulokat csinálni (már csak azért sem, mert az egyetemista élet nem engedi a gyakori vásárlást), és a DIY-dolgokhoz pedig nincs erőm, energiám, időm. Lecsót pedig nem akarok csinálni. Valamilyen szinten megmarad a divat-vonal, de elvékonyodik, inkább hoznék cikkeket a divatvilágból, véleményeket, haute-couture képeket - szóval szeretném a blog divattal foglalkozó részét is egy kicsit színvonalasabbá tenni.

A másik dolog: az már nem működik, amit talán megszokhattatok tőlem, hogy naponta hozok valamit. Nem, sokkal ritkábban fogok írni, de arra törekszem, hogy az a kevés cikk, vagy bármi, amit hozok, színvonalasabb és tartalmasabb legyen.

A témával kapcsolatban is tervezek komolyabb változásokat. A blog divat-részéről már beszéltem, de úgy általában inkább szeretném a blogot egy igazi internetes magazinná változtatni, amiben szó van kultúrális eseményekről, irodalomról, filmekről, zenéről (sokkal nagyobb dózisban, mint eddig). Ami nem változik, azok a véleményes posztok, mert azokkal többé-kevésbé elégedett vagyok. És lesznek fent írásaim, a költészetben tett szárnypróbálgatásaim, amiket máshol nem merek közzétenni. 

Végül, de nem utolsósorban, a blog címéről. Floral-Café - és ez, ebben biztos vagyok, most már a végleges cím. Tudom, hogy ezt már sokszor mondtam, de most teljesen biztos vagyok a dolgomban. Egyszerű, könnyen megjegyezhető, és a blog új arcához is passzol. A "floral" szó utal a könnyedségre (mert ezután sem fogom véresen komolyan venni sem magam, sem a blogot, ettől ne ijedjetek meg), a kikapcsolódásra, és rám, a szerkesztőre is (a nevem Virág, ugye, ezt már egyre szívesebben hangoztatom itt is). A café, kávézó pedig magára a blogra, hogy úgy működik, mint egy internetes kávéház, bejösztök, el-elolvasgatjátok a cikkeket, mint a magazinokat a kávé mellé, elgondolkoztok azon, amit olvastatok, láttatok, beszélgettek velem és a többiekkel és remélem, feltöltődve és kellemes érzésekkel hagyjátok el. Legalábbis néhányan. Erre törekednék. 

Ó, és még két dolog: az első az, hogy végre-valahára leváltom a már hozzámnőtt, épp ezért valamilyen szinten engem megbélyegző Chloé nevet, már csak azért is, mert hajlamos volt kavarodást okozni, és nem én vagyok itt az egyedüli Chloé/Chloe. A Virágot nem tudom, egyszerűen nem tudom itt használni, de egy nagyon közeli, és magyaros rokonát választottam helyette: Flóra. Szóval, ha lehet, ha tudtok, ezután hívjatok Flórának. (Még nekem is meg kell szokni. :D)

Az írói versennyel kapcsolatban pedig: nem veszett kárba a munkátok! Lesz eredményhírdetés, lesz minden a közeljövőben, ne ijedjetek meg, nem felejtettelek el titeket. 

A véleményeket pedig, mint mindig, tárt karokkal várom chatben, hozzászólásban, e-mailben, amihez éppen kedvetek van. Puszik!