Először is, elnézést kérek ezért a kimaradásért, de egyszerre sikerült összeszednem legalább háromféle betegséget erre a hétre (influenzás lettem, begyulladt a fülem és aztán a fél fogsorom), ami eléggé az ágyhoz láncolt - magyarul végigaludtam egy egész hetet -, de most itt vagyok, és hoztam nektek egy játékot! Azoknak, pontosabban, akik szeretik a verseket. :) 

Facebookon elindult egy versjáték, aminek a lényege az, hogy én megosztok egy verset, te like-olod, én ajánlok neked egy költőt, akitől te megosztasz egy verset, és akinek az tetszik, annak te ajánlasz költőt és így tovább. Hasonlóak a szabályok itt is, csak itt egy picit nagyobb erőfeszítésbe kerül a dolog, mert hozzászólást kell írnotok. Írhattok bármit, a "tetszik"-től a "kérek én is költőt"-ig, teljesen mindegy. Nem baj, ha nem ismered a költőt, a Google a barátod! Így még izgibb, nem? Persze, nem csak azok vehetnek részt a játékban, akinek van oldaluk, illetve nem feltétlenül muszáj megosztanod a kapott kedvenc verset az oldaladon - persze úgy jobb, mert akkor megy tovább a játék, de ha mégsem akarod, elég, ha kommentárban megosztod velem, hogy melyik verse tetszett a legjobban az ajánlott költőnek. Ó, és ha mégis továbbviszed a játékot a lapodon, légyszives oszd meg a szabályokat is! Nem kell feltétlenül visszalinkelj arra, ahonnan a költőt kaptad, de nem árt, hogy ne szakadjon meg a lánc teljesen.

Hogyha valami nem tiszta, tegyétek fel a kérdéseteket chatben vagy kommentben egész nyugodtan! Szóval a versünk mára:

Petri György: Ne mondd, hogy nem

Ez a videó egy kampány megörökítése, amely a Pro Infirmis alapítvány megbízásából készült. Lényege, hogy testi fogyatékossággal élő emberekről mintázott babák kerülnek egy ruhaüzlet kirakatába. No further comment needed, nem akarok nyálas lenni. Nézzétek meg. :)

(Kaptam egy erős figyelmeztetést. Kedves hozzászóló, igazad volt! :) Puszi.)

Nem vagyok egy nagy horror-kedvelő. Azzal nincs semmi bajom, ha valakit darabokra szabdalnak, de a szellemes történetektől rettenetesen megijedek, legyenek azok bármilyen nevetségesek is. Ezt én magam sem tudom megmagyarázni magamnak, morális szempontból sokkal erősebbek az olyan történetek, amelyek az emberi kegyetlenséget dolgozzák fel és mutatják be - de a félelemben nincs logika.
Az American Horror Story-nak mégiscsak nekiestem. Véletlenül láttam néhány epizódot egy barátnőmnél, és úgy döntöttem, ezt csak "megbírom". Ennek a döntésnek pedig az lett a vége, hogy együltömben lenyomtam a teljes első évadot.

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek a legégetőbb kérdése az évad első percétől az utolsóig az volt, hogy miért nem költöztek el? Én sikítva menekültem akár a híd alá is, nem érdekelt volna, hogy nincs pénzem. De komolyan, hogy nem volt Aunt Jo az első pillanattól kezdve opció?

Az első epizódot tulajdonképpen felhúzott szemöldökkel néztem, a döntés szélén egyensúlyozva, hogy nem, ez nem nekem való. De végülis meggyőztem magam, és örömmel konstatáltam, hogy a színészek belejönnek a szerepükbe - főleg Connie Britton (Vivien) alakítása nem győzött meg eleinte -, az operatőrök is leszoknak a hülye kameramozgásról (aminek tulajdonképpen értem az okát és a várt hatását, de valami mégsem működött rendesen, és inkább idegesítő volt a hullámzás és az erős vágások, mintsem hatásos). Ben karaktere az első perctől az utolsóig rettenetesen feldühített, és nem értem, miért nem ölték meg korábban és tűntették el a föld színéről is. Vivien buta, mint a föld, és kegyetlenül naiv - az egyetlen pozitív érzelmem iránta az empátia volt. De mindezt szerencsére nagyon ügyesen ellensúlyozta Jessica Lange játéka, ami szerintem fenomenális, Evan Peters gyönyörű sápadt bőre a vörös táskákkal és Moira karaktere, aki első perctől nagyon szimpatikus volt.

Sziasztok! Nem, ez nem egy cikk (az is lesz a nap folyamán), hanem egy közölnivaló. Körülbelül egy fél éve ismerkedek a szavak, rímek, metaforák stb. világával, és most érkeztem el arra a szintre, hogy összeszedtem a bátorságomat és megosztom emberekkel a verseimet. Igen. Szóval létrehoztam a Versek modult, ahol elolvashatjátok néhány alkotásomat. Többnyire szabad versek ("A szabad vers mai értelemben olyan költemény, amelynek írásképe versszerűen tördelt, de nem versritmussal, hanem prózaritmussal rendelkezik, esetleg minden ritmust mellőző és rímtelen próza."), magyarul, de van néhány angol vers is, mert annak ellenére, hogy nem tudok ooooolyan jól angolul, sokszor érzem úgy, hogy egy idegen nyelven sokkal jobban meg tudom fogalmazni azt, ami bennem van. Egy kis ízelítő, hogy mire számíthattok:

most már én is három cukorral
kávét-teát, és próbálom leplezni a
disszonanciát, hogy az aktuális
lelkiállapotom lecseppen, mint
karamell az államon, és
csészéket is olyan rég nem
vágtam falhoz, hogy már
nem tudom, hogyan és miért
hoz dühöm paplanja
hamis megnyugvást, és
olyan régen volt, hogy
a falnak döntöttél és én
pofon ütöttelek, csak a kávék
maradtak és a cukrok,
az örökös hányinger és
a végtelen fáradtság, hogy
kanalam sincs, amivel
magamba kavarjalak

Hogyha érdekel több, akkor ezen a linken, vagy az About menüből eljutva megnézhetitek őket. Véleményekre természetesen nyitott vagyok, tárt karokkal várom a tanácsokat, gondolatokat, mindent, ami eszetekbe jut!

Az utóbbi napokban úgy látszik, nem voltam magamnál. Rám egyáltalán nem jellemző filmeket néztem és együltömben (szó szerint, tényleg) lenyomtam az American Horror Story első évadát.

Ennek a szériának az első megállója volt a Spring Breakers, mert úgy éreztem, nem hagyhatom ki James Franco alakítását és főleg átalakítását. De teljesen fel voltam készülve egy rettenetesen szar és buta filmre, mert az előítéleteim Selena Gomezzel és Vanessa Hudgens-szel kapcsolatban nagyon erősen működtek bennem. (Nemrég láttam a Gimme Shelter trailerjét, úgyhogy miss Hudgens majdnem tisztára mosta magát a szemem előtt, de azért persze kíváncsi vagyok, hogy sikerül megragadni neki a szerepet. Mindegy, nem erről beszélünk!) Szerencsére Selena egy kedves ártatlan kislány szerepét kapta, és nem próbáltak a babaarcára és babahangjára ráerőltetni valami mást, szóval ez rendben volt. De azért overall meglepődtem egy kicsit a filmen. Persze, sejtettem/reménykedtem abban, hogy ha Franco úr látott valamit benne és elfogadta a szerepet, akkor nem lehet éppen olyan rossz... Nos, elég rossz volt, de tényleg voltak benne meglepő dolgok. Imádtam a zenéjét. A kameramozgást, a képvilágot. Az első 10 perc olyan volt, mint egy Alpine videóklip. Maga a sztori sem volt éppen olyan rossz, és tetszett, ahogy megmutatta a lányok igazi pszichopata énjét olykor. A gondolatok állandó ismétlése gondolom vontatottá kellett volna, hogy tegye a filmet, de nekem egy kicsit szájbarágós volt. De ügyesek voltak a kontrasztok a jó és rossz dolgok között. Amit mondjuk sokan dícsértek, de engem nem győzött meg, az Korin "filozofálása" az életről. Értem én, hogy ő az ellenpélda a sok buta liba között, de valahogy mesterkélt volt minden, amit mondott. És klisés. Persze, azokat meggyőzi, akiknek ez az első ilyen típusú filmje. 
Spoiler: James Franco meghal. Megint. Mindig. Fuuuck.

És ha már elindultam a lejtőn, akkor úgy gondoltam, még egy butuska film nem oszt, nem szoroz.